Franciaországban 2022-től arra köteleznének minden közberuházást, hogy az új épületek mintegy 50%-ban fából vagy más, biológiai eredetű anyagból készüljenek.
Január elsejétől áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek ötmillió forintos összeghatárig – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályról az MTI-nek.
Az intézkedés amellett, hogy hozzájárul a lakásállomány megújulásához és a kistelepülések népességmegtartó erejének növeléséhez, a vidéki építőipari vállalkozásokat is helyzetbe hozza.
2018. június 5. –én kedden felhívott telefonon egy ember, s elmondta, hogy ő egy soproni vállalkozás volt ügyvezetője, aki alapított egy saját céget. Eddig egy tervezőnek „fizettek az ETA számunkért”, házanként 80 000.-Ft-ot számla nélkül, de ő inkább nekünk fizetne az új céggel. Mondta, hogy ő így szeretne tovább könnyűszerkezetes házakat építeni.
Elmondta azt is, hogy 12 ilyen kifizetésről tud, de a tervező valószínűleg mással is áll ilyen „üzleti kapcsolatban”.
Ne dőljön be az „Olcsó Jánosok” hirdetéseinek, számoljon és gondolkozzon reálisan!
A tervezőnek hat alkalommal kell ellenőriznie a munkát, ezért maximum 180 ezer forint díjat kérhet. Ez a folyamat garanciát jelenthet a jogszerűségre!
Lázár János február 26-án benyújtotta a 300 m2 alatti lakóépületek bejelentési kötelezettségével kapcsolatos anomáliák rendezését célzó törvényjavaslatát.
Mindezekről tájékozódhat itt, s megtalálja a törvényjavaslat teljes szövegét is. Kattintson az „Elolvasom” gombra!
Óriási az izgalom, soha nem látott mértékben támogatja a kormány a fiatalok lakáshoz és családi házhoz jutását. A tíz millió forint vissza nem térítendő támogatás mellett ugyanannyi igen barátságos kamatozású hitel. Lehet, hogy ez soha vissza nem térő lehetőség! S ezt csak „tetézi” az új építésű lakások és családi házak átmeneti ÁFA csökkentése 27% -ról 5%-ra.
Építtesse fel hát gyorsan a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete tagjával házát! Ne várjon, ne késlekedjen, mert ...
Meglepő stílusú cikk forog a világhálón. Nem kell mindennel egyet érteni ami benne van, de ez is egy vélemény és mért ne adnánk közre!
Megjegyezzük, hogy a sajátos irónia oka vélhetően az, hogy a szerző látja a mögöttes bajokat, s talán a figyelmet ily módon akarja felhívni azokra! Félhet a káosztól, s bevallhatjuk mi sem vagyunk ezzel másként.
Így is elvesztek már évszázados építészeti hagyományaink, mi lesz hát ezután?
Olvassa!
Tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást és további 10 millió forintos kedvezményes hitelt is ad az állam azoknak a házaspároknak a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai sajtótájékoztatóján. Új lakás vásárlása vagy építése esetén jár ez az állami támogatás, gáláns ajándék.
2015 I–III. negyedévében 4657 új lakás épült, 9,5%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 8616 darab volt, 24%-kal több a 2014. január–szeptemberinél.